Kezdőlap             Blog             Történelem             Filmek             Érdekességek             Kapcsolat            

Üdvözöllek a jegyzettar.hu honlapon!
Történelem, filmek érdekességek Harmat Árpád Péter tollából.

Az iraki háború (2003-2011)

Az iraki háború /2003-2011/

/Harmat Árpád/

 

Az Öbölháború után Irak gazdasága mélypontra zuhant: a harcok elpusztították az áramtermelő kapacitás 92%-át, az olajfinomítók négyötödét, a vegyipari komplexumokat, a távközlési hálózatot, több mint száz hidat, utakat, vasútvonalakat, áruval teli tehervonatok százait, valamint cement-, alumínium- és textilüzemeket is. A kár az Arab Pénzügyi Alap becslése szerint elérte a 190 milliárd dollárt.

Az 1991 április 3-án megszületett 687-es számú ENSZ BT határozat tovább rontotta az ország helyzetét, mivel az iraki-kuvaiti határ elismerésén, a kötelező fegyverzetcsökkentésen (tömegpusztító fegyverek, 150 km-nél nagyobb hatótávolságú rakéták megsemmisítése) és az okozott károk kötelező megtérítésén túl embargót rendelt el Irak ellen, minden katonailag felhasználható eszközre, anyagra.

Az embargó miatt tulajdonképpen csak gyógyszer és élelmiszer volt szállítható az országba. A 90-es évek közepére Irakban szociális válság alakult ki: 1994-re több mint 600%-kal emelkedtek az árak, óriási lett a munkanélküliség, és a lakosság egy része az éhezés szélére került. Ám a növekvő nyomor dacára és a várakozásokkal ellentétben Szaddám Huszein népszerűsége és belpolitikai ereje továbbra sem csökkent. A világ azonban mégsem nézte tétlenül Irak teljes összeomlását, és 1996-ban életbe lépett az „olajat élelemért” program, amelynek keretében Irak bizonyos értékű olajat exportálhatott, de a fekete aranyért csak az ENSZ által engedélyezett élelmiszereket vásárolhatta meg.

Az Irak elleni újabb háborúhoz vezető politikai „vihar” az Öbölháborút lezáró ENSZ határozat fegyverzetcsökkentési részének ellenőrzése körüli vitákkal indult el. Ugyanis már 1991-től megkezdődött Irak fegyverzetellenőrzése, vagyis a 687-es számú határozatban rögzített tömegpusztító, nukleáris, vegyi, és biológiai fegyverek leszerelésének, és megsemmisítésének ellenőrzése. Ám az UNSCOM (United Nations Special Commission, azaz az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrzést végző szerve) már 1991-ben olyan megállapításra jutott, hogy Irak nagymennyiségű kémiai fegyverrel rendelkezik, jóval többel, mint amennyit bevallott. Sőt az ENSZ fegyverzetellenőrök megbizonyosodtak arról is, hogy Irak egészen közel áll az atomfegyver kifejlesztéséhez. (Állítólag 15 ezer ember dolgozott a program keretében)

Már a 90-es évek közepétől állandó viszály forrása volt, hogy az iraki vezetés bizonyos épületekbe (pl. elnöki paloták) nem engedte be a fegyverzetellenőröket, sőt 1998 őszén ki is utasította azokat. A 90-es évek végétől az USA vezető köreiben egyes politikusok mind gyakrabban kezdték hangoztatni, hogy Irakkal szemben újra fel kellene lépnie – akár fegyveresen is - az Egyesült Államoknak.

 

A 2001 szeptember 11-i támadás

 

Mindezek után következett 2001 szeptember 11-e, amikor muszlim terroristák az Al-Kaida megbízásából lerombolták New-Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyait, és körülbelül 3 ezer amerikai halálát okozták.

Az esemény a muszlim világ ellen fordította az USA közvéleményét, és az ország vezetésében is fölénybe kerültek az Afganisztán és Irak elleni keményebb fellépést sürgető, úgynevezett „háborús párti” politikusok. Az afganisztáni tálibok elleni katonai fellépés után a további katonai aktivizmust pártolók (pl. Donald Rumsfeld védelmi miniszter és helyettese Paul Wolfowitz) úgy vélték, az iraki beavatkozáshoz nem szükséges bizonyítékot szerezni arról, hogy Bagdadnak bármi köze lett volna a szeptember 11-i terrormerénylethez. A Szaddam-rezsim elpusztításának szükségességét egyebek mellett azzal indokolták, hogy a bagdadi diktátor vegyi és biológiai fegyverekkel rendelkezik, sőt minden nappal közelebb kerül nukleáris fegyverei kifejlesztéséhez. Mindezek tetejébe – hangoztatták – Szaddám közvetlenül is támogatja a terroristákat, segíti kiképzésüket.

Az új amerikai katonapolitikai elképzeléseket a West Point-i katonai akadémián mondott 2002 júniusi avatóbeszédében maga Bush formálta doktrínává, amikor kijelentette: Amerika nem engedi, hogy kihívás érje katonai hatalmát, és fönntartja magának a jogot, hogy első csapást mérjen azokra az országokra, amelyek tömegpusztító fegyverekkel fenyegetik a világ békéjét. Irakkal kapcsolatban tehát 2001 után a határozottabb, a háborút elkerülhetetlennek tartó álláspont kerekedett felül. Azonban a Szaddám elleni hadművelet megindításának indoklását nehezítette, hogy a CIA –nek szívós munkával sem sikerült bizonyítékot szereznie arra, hogy Iraknak bármilyen köze lett volna Oszama Bin Ladenhez vagy a szeptember 11-i terrortámadás előkészítéséhez.

Az amerikai hadvezetés és diplomácia számára jelentős gondot jelentett az is, hogy európai szövetségeseik (főként Franciaország) nem osztották Irakkal kapcsolatos vélekedéseiket, és azt hangoztatták: ha Szaddám Huszein valahogyan atom- vagy biológiai, illetve vegyi fegyverekhez is jutna, azokat semmiképp sem játszaná át terroristáknak, hanem magának megtartva csupán az USA –ra és Izraelre próbálna velük politikai nyomást gyakorolni.

Az USA álláspontja azonban fokozatosan mégis elfogadottá vált a világ tőkés államaiban, és az ENSZ BT 2002 november elején kiadta a 1441-es számú határozatát, mely az amerikai „háborús párt” akarata szerint ultimátumszerűen előírta Irak számára, hogy 30 napon belül nyilatkozzon tömegpusztító fegyverprogramjáról, engedje vissza az ENSZ fegyverzetellenőreit, és azokat minden korlátozás nélkül engedje be összes épületkomplexumába. Ám az ultimátumban előírt 30 nap leteltével Hans Blix a fegyverzetellenőrök vezetője arról számolt be, hogy Irak továbbra sem működött együtt teljes mértékben az ENSZ ellenőreivel.

 

Az Irak elleni invázió 2003-ban

 

Bár az Irak elleni katonai támadásról voltaképp sosem született engedélyező BT határozat, mégis létrejött egy koalíció az invázióban résztvevő országokból. Körülbelül 100 000 katona és tengerészgyalogos amerikából, 26 000 Nagy-Britanniából, kisebb csapatok több másik országból állomásoztattak csapatokat Kuvaitban a háború megkezdéséhez. Északi frontot is akartak nyitni, de Törökország visszautasította területeinek átadását ilyen célokra. A legtöbb ország csak az invázió után küldött csapatokat Irakba.

Ezeket az erőket nevezzük a „hajlandók koalíciójának” (Coalition of the Willing), melynek Magyarország is tagja lett. Az iraki haderő létszámát csak becsülni lehet. Körülbelül 389 000 rosszul felszerelt katona (350 000 gyalogos, 2000 haditengerész, 20 000 légierős, 17 000 légvédelemi), Fedayeen Saddam hadserege 44 000 fő és 650 000 tartalékos. Az iraki légierő és haditengerészet gyakorlatilag nem játszott szerepet a háborúban.

Irak lerohanása 2003. március 20-án kezdődött, a hadművelet neve „Operation Iraqi Freedom” (angolul: Irak Szabadságáért Hadművelet) volt. Az Egyesült Államok hadereje az északi kurd lázadókkal összefogva, nemzetközi koalíciós erők támogatásával támadott. Ezt tekintjük a 2003-as iraki háború kezdetének. Irak lerohanása (2003 invasion of Iraq) alig több, mint egy hónapig tartott, 2003 március 20 és 2003 május 1 között.

A szövetségesek összehasonlíthatatlan informatikai és tűzfölénnyel rendelkeztek, és a levegőből is akadálytalanul vadásztak az irakiakra. A pokoli körülmények és a harc reménytelensége ellenére – a vártakkal ellentétben - Irak védői nem dobálták el fegyvereiket. Már az első csata helyszínén meglepetés várta a szövetséges csapatokat: az iraki olajkikötőt, Umm Kaszrt nem lehetett sokáig tartani, mégis napokba tellett, amíg az utolsó szívós ellenállási fészket is felszámolták. Naszírijában és Nedzsefben is napokig tartó szívós ellenállás volt a jellemző. Sokan joggal tették fel a kérdést: mi lesz ezek után a fővárosban, és hol van a híres köztársasági gárda, Szaddám elit egysége? Az első hetek kínos meglepetéseit azonban a szövetségesekkel gyorsan elfeledtette az a megkönnyebbülés, amelyet Bagdad villámgyors eleste – s ezzel voltaképp megmenekülése – okozott. A Köztársasági Gárda ahelyett, hogy elbarikádozta volna magát a fővárosban, a nagyszámú civil lakosságot kitéve a házról-házra folyó ostromnak és a légitámadásoknak, fegyverzetével együtt „elpárolgott”, ahogyan Szaddám Huszein és legközelebbi hozzátartozói, hívei is.

A volt iraki elnököt 2003 december 13-án, az invázió megkezdése után 9 hónappal, szülővárosa Tikrit közelében lévő tanyai lakóépület pincéjében fogták el. (Egy oldalfalba nyíló lyukban bújkált, Ad-Dawr mellett egy tanyán.)

A CNN jelentése szerint Szaddámot az elfogása után a bagdadi repülőtérre vitték, s ott szembesítették korábban elfogott egykori iraki vezetőkkel, hogy azok azonosítsák őt. Az ideiglenes iraki kormányzótanács soros elnöke azt közölte, hogy egy elvégzett DNS-teszt igazolja, hogy valóban Szaddámot fogták el.

Az iraki bíróság 2006 novemberében ítélte akasztás általi halálra Szaddám Huszeint az 1982-es, 148 halálos áldozatot követelő dudzsaili mészárlás miatt. (Az irak-iráni háború alatt, 1982-ben a Bagdadtól 80 km-re északra fekvő síitta településen 148 lakost végeztek ki megtorlásul egy Szaddám elleni merényletkísérlet miatt.) A volt iraki diktátort 2006. december 30-án, közép-európai idő szerint hajnal 4 óra körül akasztották fel. Beszámolók szerint a Koránt vitte magával. A kivégzésről készült felvétel szerint – és több szemtanú állítása szerint is – a volt iraki elnök ellenezte csuklya felhelyezését az akasztáshoz, közvetlenül a halála előtt nyugodt volt, iszlám imát mondott, amikor kinyilt alatta a csapóajtó.

Az invázió 2003 végére nagyrészt végretért, ám 2004 -ben a lázadás egyre szervezettebbé vált, leginkább a már említett szunnita háromszög területén. A háromszög magában foglalja Bagdadot, és az iraki nép 35%-át. A lázadók csak gerilla módszerekkel tudtak kárt okozni, többek között öngyilkos bombamerényletekkel, út menti bombákkal, házilagos robbanószerkezetekkel, gránátvetőkkel. Ezen kívül megpróbálták tönkretenni az elektromos, víz és olajszállítási infrastruktúrát.

2006-ra semmit nem csökkent a bombatámadások száma, sokszor azért támadtak, hogy gátolják a hatalomra segített új iraki kormány működését. Az ellenállóknak sikerült civileket is fogságba ejteniük, főleg újságírókat és munkásokat. Napjainkban a koalíciós erők megpróbálják fenntartani az új kormányt, hogy megerősödve önállóan is hatalmon tudjon maradni, ám mindmáig ez nem sikerült. Bár Barack Obama új amerikai elnök hatalomra kerülésekor arra tett ígéretet, hogy ki fogja vonni az amerikai csapatokat, ám Irak még most is anarchikus és megosztott ország, mely nem tudni mit fog kezdeni új önállóságával.

Az iraki háború hivatalos vége 2011 december 13-án jött el, amikor Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház Ovális Irodájából közvetített beszédében bejelentette: az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért!

"Ma este bejelentem, hogy az amerikai harci küldetés Irakban véget ért. Az Iraki Szabadság Hadművelet befejeződött, és most már az iraki népé a fő felelősség az országa biztonságáért."

Az iraki háború 8,5 évének számadatai

A hosszú háborúban összesen 1,5 millió amerikai fordult meg. A háború csúcspontján, 2007-ben 170 ezer amerikai katona állomásozott egyidejűleg a közel-keleti országban. (Az utolsó évben, 2011-ben alig 50 ezren maradtak.) Az áldozatok száma amerikai részről: 4487 halott, iraki részről 100 ezer áldozat. Az Egyesült Államok több mint 800 milliárd dollárt költött a katonai akciókra a 8,5 esztendő alatt! Összehasonlításképp: a vietnámi háborúban - az amerikai részvétel 13 éve alatt (1960-1973) összesen 58 253 amerikai esett el, és egyszerre, egyidejűleg a legtöbb ott állomásozó katona (1969-ben) 543 ezer fő volt!

 

Harmat Árpád Péter

 

Felhasznált irodalom:

 

 

***