Kezdőlap             Blog             Filmek             Történelem             Adattár             Kapcsolat            

Filmek, érdekességek, kultúra és a történelem honlapja.
Filmelemzések és történelmi jegyzetek, Harmat Árpád Péter tollából

Alien: Covenant (2017)

Alien: Covenant (2017)

 

Óriási várakozással számoltuk a napokat a Covenant bemutatójáig, hiszen régi Alien rajongókként a kezdetektől nyomon kísérjük a franchise egyes részeit. Legutóbbi, témával foglalkozó posztunkban (januárban) részletesen értékeltük az eddigi epizódokat. Aztán megtekintve a legújabb részt egyszerre éreztünk elégedettséget és csalódást. A Covenant ugyanis, - az idén már 80 éves Riedley Scott rendezésében - meglehetősen vegyesre sikerült, afféle stílusok turmixjaként összekeverve az Alien franchise eddigi jellegzetességeit. 

Riedley Scott érezhetően egyszerre akart megfelelni a régi rajongótábornak - amelyik a xenomorfokkal folyó harc látványos kiteljesedésére vágyott - és az új rajongóknak, akik viszont inkább a Prometheust jellemző filozofikus elméletgyártást és rejtély-világot szerették volna az új részben is viszontlátni (lehetőleg kevés akcióval és minimális "szörnyharccal"). Nos, az eredmény egy sajátos hibrid lett: közepes akciómennyiséggel és a rejtélyek leegyszerűsített minimalizálásával. Így igazából a Covenant egyik tábornak sem lett a szíve csücske. 

A film első 40 perce nem hoz sem akciót sem túl sok találgatni valót: egyszerűen egy űrhajóval és annak legénységével foglalkozik. Aztán jön az eredeti tervektől való eltérés: egy műsoron kívüli leszállás, majd az 50. perctől a tragédiák sora, végül a főgonosz személyének kiderülése és a zárás. Spoiler nélkül ennyi a sztori váza. A látvány mérsékelt, a lények egy része újdonság ugyan, de túl nagy meglepetést nem okoz, a nagy csattanó pedig a végén eléggé kiszámítható. Az egész film Michael Fassbender játékára épül - egyszerre két szerepben is játszva - egyidejűleg kulcsfigura, talány és meglepetés. Gyakorlatilag ő a Covenant egyetlen igazi főszereplője. A második számú lényeges karakter: Billy Crudup, az űrhajós csapat vezetője (filmbéli neve: Oram) nem sok vizet zavar: tulajdonképpen jól - vagy inkább közepesen - adja elő a kezdetben határozott, majd meghasonló és saját hibájának súlya alatt összeomló vezető képét, valójában rém gyenge amit csinál. A harmadik főszereplő: Katherine Waterston (a filmben: Daniels parancsnok helyettes) már más tészta: szimpatikus alkat, komplex játékot mutat, valódi érzésekkel, de azért az egész nem nagyon éri el a Noomi Rapece, pláne Sigourney Weaver színvonalát. Eltekintve attól, hogy Katherin Waterstont a legjobb indulattal sem lehet éppen szép nőnek nevezni, nincs semmi markáns és átütő abban, ahogyan a a pozitív főhőst hozza a filmvásznon. Mondjuk Fassbender mellett nehéz is kitűnnie. Megemlítendő még Danny McBride, aki korábbról inkább vígjáték szereplőként maradhatott meg emlékezetünkben (filmbeli neve: Tennessee), ám ezúttal még talán ő a legerősebb "játékos". Jól csinálja, nekem hiteles, csak éppen nem kulcskarakter. 

És most nézzük spoilerrel.

Ha még nem láttad a Covenantot ne olvasd tovább a posztot, bár szerintem ez a film olyan mozi, hogy az elemzés után is azt adja, amit tud (de nyilván ezt neked kell eldöntened). Ha nagy meglepetésekre vágysz állj itt meg és nézd meg a moziban, ha viszont óvatos vagy és akarsz előtte egy kis felkészülést tovább invitállak.

A film az 50. perctől indul be igazán, amikor az eredeti útvonaláról letért űrhajó legénysége úgy dönt, hogy tesz egy kis kitérőt és leszáll körülnézni egy ismeretlen bolygón (így kezdődnek mindig a bajok). A leszállás oka kettős: egyrészt furcsa adást fognak onnan, másrészt a hely alkalmasnak tűnik kolónia létesítésére (amit ellenőrizni akarnak). A bolygó valóban Földszerű és emberi nyomokat is mutat. Kiderül ugyanis, hogy a Prometheusban elmenekült Elizabeth Shaw ott szállt le (és itt is halt meg). Aztán a csapat tagjai megfertőződnek a bolygó levegőjében lévő porral és fél órán belül rosszul lesznek. A folytatás sejthető: szupergyorsan kifejlődik bennük egy lény, ami kitör belőlük. Az egyik csapattagnál a háton át (?), a másiknál a szájon keresztül törnek ki az áldozatok testéből. Véres, visszataszító mindkét jelenet. Majd az űrkomp a lövöldözésben felrobban és a túlélők a bolygón rekednek a xenomorfokkal.

Itt érdemes megállni egy pillanatra: újdonság, hogy por belélegzése, fülbe jutása útján is kialakulhatnak alienek és újdonság az is, hogy az új lények félig ember - félig xenó külsejűek. Embermagasságúak (max 190 centi) fehérek, alig hasonlítva az igazi alienekre. Nyilvánvalóan ember-xenó hibridek. Később kiderül, hogy a bolygóra vetődő Elizabeth Shaw szintetikus kísérője, David a ludas mindenben: ő tette el láb alól a hölgyet és ő tenyésztette ki a furcsa alien hibrideket is a Földszerű bolygón. Célja: elpusztítani az emberiséget. Hogy mi motiválja erre? Na, ez kicsit gáz, mert nincs kellőképpen megmagyarázva. Illetve a magyarázat erősen sántít. Valami olyasmi, hogy szerinte nem érdemlik meg az emberek a túlélést. Itt aztán van még egy képzavar: az óriás emberek (akik a Prometheusban teremtőinkként szerepelnek) szintén az alienek által halnak meg a bolygón és valahogyan őket is David nyírja ki, rájuk szabadítva a fertőzést. 

Ez a leggyengébb az eddigiekben: David, a szintetikus ember (vagy droid) a Covenant főgonosza, aki mindenre képes: komplett civilizációt pusztít el, új alieneket teremt és az emberiség kiirtását is megpróbálja. Mindenható módon legyőzhetetlen. Hasonmása, az érkező ember csapattal tartó Walter (egy másik szintetikus) sem bír vele, sőt a végén David a helyébe is tud lépni. Kevés fantáziát mutató ez a sztori, mintha Scott kicsit a megúszásra ment volna. A főhősnő, Daniels (Katherine Waterston) persze sarkára áll és hirtelen afféle gyenge Ripley hadnagyként átmegy kommandósba: nekiront a lényeknek és elintézi a legveszélyesebbet - ami tojásból, hagyományos módon "születik" - és az űrből lehívott hajóra is felkapaszkodik. 

Túl sok meglepetés vagy megfejteni való nincs a filmben. A baj, hogy látványos menekülések, harcok sincsenek. Az emberszerű alienek lesből támadnak, nagy összecsapások (mint a Bolygó neve halálban) fel sem merülnek, igazi xenomorf pedig csak a film utolsó 10 percében bukkan fel (egyetlen egy darab). Felhígított az egész, afféle light verzió. A film megmarad a látvány kontra elmélkedés köztes mezsgyéjén: nem Prometheus, de nem is hagyományos Alien. Probléma az is, hogy a film vége összecsapott, ami abból adódik, hogy Scott az utolsó 10-15 percben próbál mindent "behozni", például a két droid absztrakt kommunikációjával elfecsérelt időt (az egyik tanítja furulyázni a másikat és ne tessék rosszra gondolni). Gond még, hogy gyakorlatilag nincs kivel azonosulnunk, nincsenek igazi pozitív hősök a filmben (max a "jó droid" és Waterston kisasszony, de előbbit elintézik, utóbbi pedig csak az utolsó percekben képes számottevő ellenállásra és akcióra.).

Összességében sokkal több fantázia és/vagy sokkal több akció nagyságrendekkel emelte volna a Covenant színvonalát. Értékelésünk: 6,5 / 10, elsősorban Fassbender és Waterston alakítása miatt, mely kicsit feljebb tolja a végpontszámot. Ám a lényeg, hogy a film siker és csalódás egyszerre: siker mert kicsit mindenből kapunk, csalódás, mert így az egész olyan "semmilyen" lett. A 6,5 pont egyébként az eddigi Alien filmek közt egy közepes értékelés nálunk, hiszen a Filmtressen a Bolygó neve halál (1986) és a Nyolcadik utas a halál (1979) kaptak eddig magasabb pontszámot (8,5 illetve 8,0 pontot), így a Covenant nagyjából azonos szintre került az Alien 3, Alien 4 és a Prometheus részekkel. Bár nyilván várjuk a "jobb" folytatást, amire szinte biztosan számíthatunk.

Értékelés: 6,5 / 10