Kezdőlap             Blog             Történelem             Filmek             Érdekességek             Kapcsolat            

Üdvözöllek a jegyzettar.hu honlapon!
Történelem, filmek érdekességek Harmat Árpád Péter tollából.

Kaliforniai álom - La La Land (2016)

Kaliforniai álom - La La Land (2016)

 

Mindig nehéz olyan filmről kritikát írni, amitől mindenki el van ájulva és ami összesen hét (!) Golden Globe -ot begyűjtve, a hivatalosan kikiáltott idei "jó film" címet is viseli. Bár a "Kaliforniai álom" premierje 2016 decemberére esett, a film nagy diadalútja az idei évre esett. Kijelenthetjük: a La La Landról rosszat mondani szinte szentségtörés számba megy, többek közt azért is, mert az amerikai filmakadémia 14 (nem tévedés: tizennégy) Oscar jelöléssel jutalmazta, amiből hatot meg is kapott. Február 26 -án (az idei Oscar-gálán) sokakat meglepve (köztük bennünket is) valósággal tarolt a film. Bár mióta az ízléstelenségnek filmes műemléket állító Mad Max (A harag útja) tavaly 6 Oscart nyert, bármi lehetséges Hollywoodban. Mondjuk azt is érdemes hozzátenni, hogy már az Oscar sem a régi és a díj történetében számtalan más ócskaság is kapott már elismerést. (Úgyhogy azért annyira nem kell elájulni tőle, mert sajnos a minőség és a díjak nem mindig állnak korrelációban egymással.) De nézzük ezt az annyira agyon dicsért filmet, tényleg annyira hihetetlenül szárnyaló?

Előbb spoiler mentesen pár szó. Szögezzük le: a La La Land egy melankolikus és szomorkás szerelmi történet (musical formába csomagolva), ami egy nem túl bonyolult és nem különösebben eredeti sztoriban meséli el a nézőnek két, útját kereső fiatal kapcsolatának históriáját. (Ennyi simán kiderül a filmről az arcunkba sugárzott számtalan reklámból és előzetesből is.) Hasonló történetet vagy száz másik filmben is láthattunk már, a kérdés csak az: ez vajon miért fogta meg annyira a filmakadémia tagjait? Erre három tippem is lenne: az egyik, hogy ezúttal Damien Chazelle rendező beleszőtte a cselekménybe Hollywood "esszenciáját" (ami mindig is megmelengette az amerikai szíveket) sajátosan megjelenítve az érvényesülésre, csillogásra, filmes karrierre áhítozó kisemberek vágyait. Ezzel aztán tényleg szinte mindenki könnyen tud azonosulni. A második lényeges "csali tényező", hogy a film sajátos piedesztán állít emléket az amerikai dzsessz műfajának, kiemelve napjainkban tapasztalt (és valóban sajnálatos) érték-, illetve népszerűség vesztését. Ez olyan "küldetés", ami magasabb érték-szférába emeli a La La Landot, (főleg az amerikai filmszakértők körében). A harmadik megkerülhetetlen tényező, hogy romantikus musical -ről van szó, ami hiánycikk manapság Hollywoodban. (Ha csinálnak egyet, azt díjazni kell.) Végül bónusz a sok jó zene (melyek tényleg jók), no meg persze Ryan Gosling jelenléte is, aki bármit csinál manapság a vásznon, az csakis a filmművészet magasiskolája lehet. Persze nem ő az első és nem is utolsó amerikai filmsztár, aki az "ügyeletes filmművész és zseni" címet évekre birtokolni tudja. Hollywood időről időre felkap színészeket és még ha nem is mindig követi választásukat a nagyközönség egyetértése, kitartóan agyon-dicsérik őket, egymásra licitálva. Most Gosling úr élvezheti ennek a szokásnak a gyümölcseit.

De nézzük pártatlanul a filmet, elvégre mi megtehetjük, lévén, hogy nem vagyunk Amerikában, nincs közünk a filmakadémiához sem, és független filmes blogként nekünk nem kell kötelezően hozsannáznunk a film körüli hype -ot tovább dagasztva. Pártatlanul nézve a film alaptörténete szimpla és középszerű. Spoiler nélkül: két huszonéves hétköznapi harca vágyaik eléréséért, amibe a szerelem kontra karrier ősi kérdése hoz némi bonyodalmat. Uncsi és mondjuk ki: elcsépelt. De persze meg lehet csinálni 640. alkalommal is, mert ezúttal musical a műfaj, ami ad az egészhez némi plusz romantikát. A zenék valóban nem rosszak és érdekes rendezői fogás, hogy a film gyakorlatilag ugyanannak a dallamnak a visszatérő nosztalgiája, mintegy keretbe téve a sztorit. (tényleg csodálatos dallam, ...de erre Oscart adni...) 

És most nézzük spoileresen. A történet napjaink Kaliforniájában játszódik. Sebastian (Ryan Gosling) bárzongorista, aki saját dzsessz klubra vágyik, Mia (Emma Stone) pedig kávéházi felszolgáló, aki filmsztár szeretne lenni. Találkoznak, egymásba szeretnek, majd kiderül: vágyaikat csak külön-külön tudják megvalósítani. A lányt ugyanis Párizsba szólítják lehetőségei, a fiúnak meg turnéznia kell, hogy legyen elég pénze megnyitni saját klubját. Ők persze nem egymást, hanem vágyaikat választják. (Itt azért közbeszúrnám: ez az ő döntésük,  vagyis pestiesen szólva: "tetszene másként dönteni és akkor lenne nagy, életre szóló szerelem, meg amit akartok.") Aztán öt évvel szakításuk után, véletlenül egymásba botlanak, felidéződik bennük a múlt - egy romantikus dallammal a háttérben (miközben a lányok zsebkendőért nyúlnak) - és egymásra mosolyognak. Aztán a The End felirat. Ennyi. Dióhéjban. ... Persze mindez sok zenével és néhány 50-es, 60-as évekből "kölcsönvett" táncbetéttel (Gosling és Stone kisasszonnyal több-kevesebb sikerrel begyakorolt előadásában).

A szereplőket igazából nem ismerjük meg. Őszintén szólva nagyívű színészi játékot sem igen láthatunk tőlük, megkockáztatom, hogy Gosling szövege bőven ráfért legépelve két oldalra. Maximum. Emma Stone aranyos, de engem speciál kicsit zavart, hogy szinte az összes statiszta lány mérföldekkel néz ki jobban nála. "Kedves de csúnya", ez a helyes formula Stone kisasszonnyal kapcsolatban. Persze nem ez a fő probléma a filmmel. A legnagyobb gond az, hogy nem számíthatunk katarzisra, ha megnézzük. Ez pedig gáz, ha egy Oscar esélyes filmről beszélünk. Én például amikor a katarzis bekövetkeztére vártam és az 57. percben Ryan Gosling illetve Emma Stone az égen repkedtek a felhők között, már tudtam: minden hiába. A giccs, a banalitás elviszik az egészet, hiába a jó zene és hiába Gosling borostás arca, homlokába hulló haja, ahogyan a zongorát püföli (vagyis úgy tesz, mintha zongorázna). 

Ami jó, az a zene és az érdekesen felvett képek, fények-árnyékok fotózása, illetve a színvilág. Tetszetős. Ennyi sajnos. Ám, ha nem várunk sokat a filmtől (Oscarok ide vagy oda), eltekintünk attól az idegesítő ténytől, hogy mennyit másol a régi nagy amerikai musicalek jeleneteiből (Gene Kellytől például), amellett hiper-érzékenyek vagyunk a romantikára, szeretjük Goslingot és persze van egy felesleges két óránk, egész jól ellehetünk ezzel a filmmel. De 6-nál magasabb értékelés, pláne Oscart sajnos akkor sem ér. (Még ha tele is pakolták az arany szobrocskákkal.)

 Értékelésünk: 6 / 10